Bevezetõ

Kincses Károly: Fotóhungarikák, avagy, mit lát nálunk egy jószemû külföldi?

Naivitás lenne azt hinni, hogy Magyarország újkori történelme, mindennapjainak történései, fotótörténete megismerhetõ lenne kizárólagosan a honi fotográfusok munkái alapján. Mint ahogy az ember reggeli tükörbenézései során sem magát látja, hanem azt, amit éppen gondol magáról. Aktuális hangulatának megfelelõen szebbet, csúnyábbat, de sohasem a valódit. A fotókkal is nagyjából így vagyunk. Készült és készül ugyan rengeteg kép, de mindet mi csináltuk, s mi ilyennek vagy olyannak akarjuk megmutatni magunkat, az országunkat, a dolgainkat. Jobbaknak, rosszabbaknak, hangulatunknak, szándékunknak megfelelõen.

A kicsit is elfogulatlanabb fényképes országportréhoz még legalább két nagyon fontos elem kell: az egyik, az emigráns magyarok, vagy magyar származásúak által látott vagy láttatott kép, a másik az alkalomszerûen ittlévõ: idejövõ és elmenõ külföldiek által hazavitt képkockák összessége. Csak így válhat teljessé, kicsit is pontosabbá képünk magunkról.

A magyar-magyar fotósok munkáinak kutatása, megmutatása megy, mendegél már egy ideje. Nincs minden rendben, de azért van mit nézni. Az emigráns magyar fényképészek munkássága kezd valamennyire ismertté válni, nem kis mértékben a tizedik évébe lépõ Magyar Fotográfiai Múzeum ezirányú tevékenységének köszönhetõen. Ám még csak óvatos becslés sem készült arról, hogy az utóbbi 161 év alatt hányan, hány felvételt készítettek Magyarországon úgy, hogy az esetek döntõ hányadában számunkra teljesen ismeretlenül rejtezik valamely fotós hagyatékában, archívumok mélyén, köz- és magángyûjtemények polcain, általunk esetleg sosem olvasott újságok, könyvek lapjain. Pedig ez, ha tetszik, ha nem, a magyar kultúra része is, nemtudásuk elsõsorban ránk üt vissza, ránk vet rossz fényt.

Maga a probléma másfél évvel ezelõtt fogalmazódott meg bennünk. Nekivágtunk. A Magyar Fotográfiai Múzeum véges anyagi lehetõségeinek ismeretében szakaszokra osztottuk a teendõket, amelyekkel létrehozható egy fotóhungarika különgyûjtemény. Elsõ lépcsõben egy figyelemfelhívó célzatú kiállítással, katalógussal, CD-ROM-mal és weboldallal lépünk a szakma és a közönség elé. Idõs és fiatal, világhírû és kevésbé ismert félszáz alkotó háromszáz képét mutatjuk meg, köztük Cartier-Bresson, André Kertész, Koudelka, Bischof, Inge Morath munkáit.

Ezt követõen kezdõdik a kutatás legfontosabb szakasza. Ösztöndíjas kutatók, barátok, ismerõsök és a nagyközönség bevonásával, az internet felhasználásával nagyjából két-három évre tervezett szisztematikus keresésbe fogunk. Megpróbálunk összeállítani - a lehetõ legszélesebb körû adat- és képgyûjtéssel - egy mindenki számára hozzáférhetõ adatbázist és archívumot. Ez terveink szerint két-háromszáz alkotót, s mintegy másfél- kétezer képet jelent. Utolsó lépésként, hozzávetõleg öt esztendõ múlva összegeznénk az eredményeket, s egy nagyszabású, külországokban is bemutatandó kiállítással mutatnánk meg, mit tettünk ez ügyben addig.

Hisszük, sejtjük, hogy ez nagyobbat szól majd, mint egy millenniumi tûzijáték.

A most megjelent CD egy sorozat elsõ darabja. Terveink szerint még kettõ követi, melyek segítségével megmutathatjuk, milyennek láttak bennünket az idelátogató, más kultúrán nevelkedett fotográfusok.

Aztán pedig hozzáláthatunk titkos tervünk megvalósításához. Dédelgetett álmunkat osztjuk meg most Önökkel. Az addig összegyûlt magyar, emigráns és külföldi szerzõk legjobb és legfontosabb alkotásaiból, a hozzájuk kapcsolódó tényekbõl, információkból, történetekbõl, tendenciákból megalkotni a magyar fotográfia nagy képes tablóját, amiben végre minden benne lesz, ami bele való. Ez a nagy cél, nem más.